A karrier csúcsán – Sikerstory az Adidastól és a Red Bulltól – Budapest Business Club

A karrier csúcsán – Sikerstory az Adidastól és a Red Bulltól

A karrier csúcsán – Sikerstory az Adidastól és a Red Bulltól

A Budapest Business Club csapata márciusban sem hagyta a hallgatókat érdekes előadás nélkül: március 20-án teltházas kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők. Az előadóink között köszönhettük Gyarmati Panka világkupa győztes snowboardost, Oláh Ildikót, az Adidas marketing menedzserét és Takács Ákost, a Redbull marketingosztályának vezetőjét. A beszélgetést egyetemünk sportközgazdász szakfelelőse, András Krisztina moderálta. A fő téma a sportmarketing és a szponzoráció köré csoportosult különböző szemszögekből, melyet végül az egy óra alatt feltett kérdések megválaszolása zárt.

Gyarmati Panka 12 éves korában kezdett snowboardozni, akkor még a Kékesen próbálkozott a különböző ugratásokkal. Az egy hét elteltével megrendezett versenyen pedig már különdíjat zsebelt be. Ez megadta a kellő motivációt a későbbi sikerekhez. A fiatal lányt extrémsportolóként rögtön felfedezték, meglátták a benne rejlő potenciált. A trükkök, a stílus és kivitelezés mellett az adrenalin is meghatároz egy-egy versenyt. Két év kihagyás után 7. helyezést ért el idén Panka a világkupán, amely óriási eredménynek számít! Meghívásos versenyek vannak, melyekre nehéz bekerülni, nagyon komplex és összetett a snowboard világa. Utazásokkal teli életet kínál, azonban 0-24-ben ezzel kell, hogy foglalkozz, ha a legjobb akarsz lenni. Panka nehezen mond nemet, így nincs egy szabad perce sem elmondása szerint, az időmenedzsmentben van hova fejlődnie. Ugyanis a tehetséges snowboardos lány a sport mellett egyetemre jár és dolgozik is.

A Red Bull korán felfigyelt Pankára, de kiskorú nem hirdethet koffeines italt, így várni kellett a szponzorációval. Bécsi Balázs kezdte meg később az együttműködést, mostanra azonban Takács Ákos vette át az irányítást. A sportteljesítmény mellett a személyiség is fontos, meg kell lennie a kellő alázatnak a sport felé. Gyarmati Panka kétség kívül profi e téren, a sérülése sem tántorította el kitűzött céljaitól. A Red Bull támogatását elnyerni egyáltalán nem egyszerű, előadónknak is a junior világbajnoki győzelme után sikerült csak egy hosszabb folyamat eredményeként. A snowboard egyedi sportág Magyarországon, melyben női versenyzőként kiemelkedő Panka. Emellett Takács Ákos szavaival élve „megacuki személyiség” is, ami még hitelesebbé teszi a kooperációt. A sportszponzoráció sokrétű dolog, figyelik a felek egymás reakcióit, egyfajta társas kapcsolat jön létre. Közös ebédek, beszélgetések biztosítják a megfelelő kommunikációt. Továbbá azt vallják, hogy nem kell sok szponzorált sportoló, hanem ehelyett a kevesebb, de értékesebb sportemberekre jusson elegendő idő és energia. A Red Bull kiemelkedő figyelmet fordít erre; a pénz, a ruházat és a felszerelés mellett egészségügyi szolgáltatást is nyújtanak a sportolóknak az ausztriai központban. A Red Bull Diagnostic Training Center Thalgauban található, ahol különböző egészségügyi tesztek, erőnléti felmérés és mentális tréningek által próbálják kihozni a maximumomat az élsportolókból. Emellett a rehabilitációban is segítő kezet nyújt a Red Bull. Panka veszélyes sportot űz, de a sérülése miatti műtét után is folyamatos támogatásra talált az energiaitalgyártó cégnél.

Az Adidas is kiemelkedő szerepet játszik Gyarmati Panka életében. Amíg a Red Bullnál élsportolóként, az Adidasnál főként edzőként van jelen. Oláh Ildikó hallgatói brand managerként kezdte, azonban 2017 augusztusa óta a sportmarketing vezetője az Adidasnál. Az egyik legfontosabb kezdeményezés a téma szempontjából az Adidas Runners Budapest, mely egy ingyenes futóklub a fővárosban. Fél éve lelkes tagja ennek Panka, a napokban futották le a varsói félmaratont a csapattal. Komoly kiválasztási folyamat, hogy „coach” lehess az AR-ben, ennek megfelelő végzettség és egyfajta attitűd is szükséges. Pankának ez az edzés mellett kikapcsolódást is jelent, egyfajta hobbi, azonban az AR edzősködést félig a hivatásának tekinti. Az Adidasnál másokat helyez előtérbe, a lényeg, hogy a többség jól érezze magát, célja a sport megszerettetése az emberekkel. Ildikó mesélt az Adidas sportszponzorációjáról magyar és nemzetközi szinten egyaránt. Az egyéni támogatásban nem erősek itthon, de világviszonylatban igen, Beckham és Messi példája magáért beszél.
A vállalat fókuszában a futball és a futás található. Központi center nincs az Adidasnál, de már fiatal korban megpróbálják felkarolni a tehetséges sportolókat. Erre külön scouting manager pozíciókat alkottak, hogy sikeresen felkutassák utánpótlás meccseken a fiatalokat. Az Adidas sportszergyártó cég révén sok pénzt áldoz a sportolás népszerűsítésére, nem meglepő így, hogy 1968 óta a MOB hivatalos szponzora. Ez egyedülállónak számít Európában. A magyar olimpikonok Adidas melegítőben állhatnak a pódiumra éremosztásnál.

A másfél óra alatt kaptunk egy kis kitekintést is a jövőre nézve. Meghatározó szerepet fog betölteni az e-sport, hatalmas potenciál rejlik benne. Megtudtuk, hogy jövőre ismét részesei lehetünk a Red Bull Pilvakernek, mely az Erkel Színházat kinőve új otthont keres. Az Adidas pedig piacra dobja május környékén Magyarországon is a tengeri hulladékból készített sportcipőit. A kérdés csak az, hogy fogjuk-e tudni követni a sok új trendet a jövőben.