BBC Adventure – A kaland elkezdődött – Budapest Business Club

BBC Adventure – A kaland elkezdődött

BBC Adventure – A kaland elkezdődött

BBC Adventure… Lehet, hogy már hallottátok valahol ezt a kifejezést az egyetem falai között, de nem tudtátok miről is van szó. Biztosan van közöttetek olyan, aki nem csak hallott, de részt is vett rajta. Mi is ez pontosan?

A BBC Adventure egy nyomozós játék Budapest belvárosában, amely teljesen újonnan került megrendezésre 2018. október 10-én a Budapest Business Club szervezésében. Az esemény teljesen nyitott volt, részt vehettek gimnazisták és más egyetemekről érkezett csapatok is.

Az egész délutános játékot egy csavaros történet köré fűzték fel a szervezők. A főhős, Pedro egy mexikói származású férfi, akire holtan talált rá a takarítónő a saját irodájában. Minden jel arra utalt, hogy drogtúladagolásb

A résztvevők csapatokba rendeződtek, a feladatuk pedig az volt, hogy fényt derítsenek egy rejtélyre. 8 állomáson kellett végigmenniük, ahol érdekes feladatokat oldottak meg, melyek segítségével egyre jobban körvonalazódott a történet. A nyomozócsapatok a játék során vallathatták a maffiavezért a Cafe Freiben, járhattak az elhunyt irodájában, felkutathatták az autóját.  A barátságos és meghitt légkörű Kicsi Eszpresszóban pedig megtalálhatták a Jóst, ahol a kártyákból kiolvasható volt a gyilkos fegyver. A résztvevőknek ezek alapján kellett rájönniük a megoldásra.

A legügyesebb csapat, aki a legközelebb jutott a megoldáshoz és a feladatokat is a leggyorsan oldotta meg, Cyberjump belépőt nyert. A második helyezett egy Cafe Frei ajándékcsomagot kapott, míg a harmadik helyezett ChocoMe ínyenc csokoládékkal gazdagodott. Természetesen senki nem maradt ajándék nélkül, hiszen minden résztvevő egy Apentát kapott az indulásnál.

Összességében egy sikeres eseménynek mondhatjuk a BBC Adventuret, mivel még új eseményként is sok fiatalt elért, így népszerűsítve a diákszervezetet. A résztvevőkön kívül a projektcsapat tagjai és segítőik is nagyon jól érezték magukat.

Aki pedig esetlegesen lemaradt róla, azt szeretettel várjuk a következő BBC Adventure eseményen!

A cikket írta: Bende Bernadett

A képeket készítette: Zsatku Bettina